2011. március 27., vasárnap

Amati dobfelszerelés (csehszlovák műremek, és sufnituning)

   Első dobfelszerelésemet 2003 nyarán vásároltam a nyíregyházi VMK-ban lévő (azóta megszűnt) hangszerboltban. Fehér színű fólia volt a dobtesteken, Amati gyári bőr volt minden dobon, és 2 cin volt hozzá. 




























Egy Amati kisérő, és egy DX márkájú lábcin (kezdő cintányér, nagyon kezdő...). Mind megvan még, az első beütőmmel együtt a Hajdúböszörményi Eötvös ütőtermének falát díszíti. Akkor összesen 50 ezret kértek érte, megvettem.


Viszont én nagyon örültem neki, és rögtön haza is vittük. 2005 körül, mikor már szakközépiskolás voltam, egy hétre lebetegedtem. Gondoltam egyet, és nekiláttam a dobfelszerelésem föltuningolásának. Azzal kezdtem, hogy leszedtem a fóliát minden dobtestről (egy kis melegítéssel), majd fölcsiszoltam őket, majd kaptak egy kis lenolajat, és mindegyik test 11 réteg lakkot ezek után. A 16-os álló tom lett a legszebb (azt csináltam utoljára). 2010 nyarán úgy alakult, hogy túl kellett adjak rajta. Ballai Attila barátom tulajdonát képezi jelenleg, ő készítette a képeket is, és a 14-es tomra lábakat szerelt. Elégedett vagyok vele, a hangtulajdonságai jók, és a lakkozás miatt sokkal szebb lett a külseje. A következő Amati felújításánál már több tapasztalatom lesz.
 

2 megjegyzés:

  1. Üdv! Nekem is van egy gyári állapotú két felsőtamos AMATI-m,eredeti lábcinnel és 2 db eredeti suhogókkal.Véletlen jutottam hozzá egy fószeré" volt aki valójában finoman szólva nem igazán tudott játszani így gyakorlatilag nem is használta.Sajna én sem vagyok egy profi mivel kicsit a koromnál fogva későn kezdtem el és erősen korlátoztott az időbeosztásom...de imádom!

    VálaszTörlés
  2. ... Még annyit szeretnék írni róla, hogy az eredeti hangja számomra ismeretlen ,mivel a bőrők még eredetiek( kivéve a pergő felső) és már képtelenség behangolni.A cinek hanja (kivéve a láb) nem jók ,nagyon vastagok nehezek,modern stílusú könnyű zenére alkalmatlanok. Egyébként én is imádom a jazz-t!

    VálaszTörlés