2020. január 24., péntek

2020. év eleji sajtómegjelenések

1. Levéltárost és képzőművészt díjaztak Debrecenben a magyar kultúra napján – fotókkal, videóval - dehir.hu

"Debrecen - Ketten kapták meg idén a Debrecen Kultúrájáért Díjat, heten pedig alkotói ösztöndíjakat vehettek át.
Debrecen önkormányzata idén is programsorozattal ünnepli a magyar kultúra napját. A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány a hagyományaihoz híven idén is ezen a napon adta át díjait és alkotói ösztöndíjait a Debreceni Református Kollégium múzeumában..."



2. Megérdemelt kitüntetésben részesültek - haon

"Idén hét alkotói ösztöndíjat és két Debrecen Kultúrájáért Díjat adtak át.
A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány a Himnusz megírásának évfordulóján – amely az egy nemzethez tartozást erősíti – adta át ünnepélyes keretek között díjait, alkotói ösztöndíjait a Debreceni Református Kollégium Múzeumában. Az alapítvány 1991-ben kezdte meg működését azzal a szándékkal, hogy ösztönözze és támogassa a város kulturális és tudományos életében meghatározó szerepet játszó alkotók, tudományos szakemberek tevékenységét, elősegítse Debrecen szellemi értékeinek gyarapítását..."



3. Debrecen büszke rájuk – őket díjazta a város a magyar kultúra napján - debreceninap.hu

"Debrecen önkormányzata idén is programsorozattal ünnepelte a magyar kultúra napját 2020. január 22-én. Ennek egyik kiemelt eseménye a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány alkotói ösztöndíjainak és díjainak átadója volt, melynek ezúttal a Debreceni Református Kollégium Múzeumának iskolatörténeti kiállítási része adott otthont. A helyszín időszerűségét az adta, hogy Móricz Zsigmondnak a Kollégiumban játszódó regénye, a Légy jó mindhalálig éppen 100 éve, 1920-ban jelent meg..."



4. A magyar kultúra napja – Átadták Debrecen kulturális díjait - magyarnemzet.hu

"Ketten Debrecen kultúrájáért díjat, heten alkotói ösztöndíjat vehettek át szerdán a Református Kollégium dísztermében a magyar kultúra napján rendezett díjátadó ünnepségen.
Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere kiemelte, hogy a város számára közeli ünnep a magyar kultúra napja, hiszen Kölcsey Ferenc, a Himnusz szerzője 14 éven át volt a debreceni Református Kollégium diákja. „Az a szellemiség, amelyet debreceniségnek hívunk, ott van a nemzeti imádság sorai között” – tette hozzá az alpolgármester..."




5. Átadták Debrecen kulturális díjait - kultura.hu

"Ketten Debrecen kultúrájáért díjat, heten alkotói ösztöndíjat vehettek át szerdán a Református Kollégium dísztermében..."




"Debrecen Kultúrájáért Alkotói Ösztöndíjat vett át a magyar kultúra napján, január 22-én a Debreceni Református Kollégium Múzeumában Budai Krisztián Ferenc, az Eötvös Művészeti Iskola ütőtanára..."




"ELISMERÉSEK. Debrecen önkormányzata idén is programsorozattal ünnepelte a magyar kultúra napját. A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány ennek keretében tartotta díjátadóját. Debrecen Kultúrájáért Díjban részesült Szendiné dr. Orvos Erzsébet, főlevéltáros, igazgató, valamint Velényi Rudolf képzőművész, tanár. Hét pályázó kapott alkotói ösztöndíjat: Bárdosi Ildikó tanár, előadóművész; Budai Krisztián Ferenc, művész-tanár; Lakner Lajos irodalomtörténész, főmuzeológus; Lakó Zsigmond, tanár; Harangi Attila, építészmérnök; Mátrai-Nagy Andrea Bíborka, néprajzkutató, közművelődési szakember; Rácz Imre, tanár, festőművész."




8. Elismerés az Eötvös zenetanárának - Hajdúböszörményi Tankerületi Központ (2020. 02. 03.)

"Debrecen Kultúrájáért Alkotói Ösztöndíjat vett át a magyar kultúra napján Budai Krisztián Ferenc, a Hajdúböszörményi Eötvös József Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ütőtanára."




9. Alkotói ösztöndíjat kapott Budai Krisztián - meinldistribution (2020. 02. 19.)

"Debrecen önkormányzata idén is programsorozattal ünnepli a magyar kultúra napját. A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány a hagyományaihoz híven idén is ezen a napon adta át díjait és alkotói ösztöndíjait a Debreceni Református Kollégium múzeumában.
Alkotói ösztöndíjban részesül - többek között - Budai Krisztián, ütőhangszeres előadóművész is."


2020. január 3., péntek

Média megjelenés


Óévbúcsúztató koncerttel zárja az évet a Sonus Ütőhangszeres együttes Debrecenben - dehir
Debrecen - Az esten közreműködik Szalai Tamás, Budai Krisztián, a Resonare Duó és a TanBorEn Trió.
...
- Érdekessége, hogy a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvsorozat egyik karakterén alapul, de ez nem véletlen, hiszen ez az egyik kedvenc regényem – árulta el Budai Krisztián. – A Wowbagger kvintettet bemutató csapattal lehetőségem adódott egy kicsit együtt dolgozni, iránymutatást adni, a próbák során összeegyeztetni a koncepciókat. A mű egyébként még 2016-ban született, egy olaszországi (Montesilvano) nemzetközi versenyre.
...

TRADITIONS - debrecen.hu
A Traditions Budai Krisztián ütőhangszeres, instrumentális világzenével foglalkozó szóló zenei projektje.
A műsor gerincét Krisztián saját szerzeményei adják, de zenei tradíciókon alapulnak. Például törzsi dobzenék, ceremóniazenék, a világ különböző tájairól származó ritmikák, zenei kultúrák, pszichedelikus dzsungeles-megőrülések, megélések...

BUDAI KRISZTIÁN – TRADITIONS - kulter.hu
2018. Júl. 25. - 18:00
Debrecen
Ady park, Liszt Ferenc utca 1.