Kakukkfű

Annyi minden történt, és minden nagyon gyorsan, talán egy robbanás erejével felérő lökéshullám söpört végig az életemben. És akkor egy boltban találtam magam. Toltam a kocsit, és a listát néztem a telefonomról. Azon gondolkodtam, hogy most akkor félig üres a bevásárlókocsi, vagy félig tele?

Igazából minden hiányzott, és semmi se. De hogy mit kerestem pont akkor egy ABC-ben? Talán csak hogy történjen már valami, emberi díszletek kellettek, vagy inkább valami életszerű jelenetek, vagy arra hasonlító dolgok, hogy kiderüljön, tényleg élek-e, az a játék a sejtekkel az van-e még.

De vissza a listához. Mi is hiányzott annyira? Mivel semmim se volt, így akár mindent bepakolhattam volna a kocsiba. Szép is ez a kapitalizmus. Ha elveszíted mindened, csak egy megfelelő színű app kell, és mindent megvásárolhatsz újra. Lesz minden.

És akkor az jutott eszembe, hogy Uramisten! De hiszen egyetlen fűszerem sincs! De tényleg, egyáltalán nem volt még csak egy zacskó lejárt kakukkfű sem. Vagy legalább egy 1992-es leveskocka, de még az se volt.

És ekkor a fűszerpolcnál elkezdtem mindenből beborítani a kosárba. Tiszta amerika volt. Mehet minden, só, bors, kakukkfű, metélőhagyma, ami fűszer csak létezett, jött velem haza. Forint nem számít! Talán ha már lesz egy halom fűszerem, az valamerre elvezet! Késztet, hogy csináljak valamit. Hogy az élet talán nem is annyira szar, főleg ha már ettél valami finomat, amibe kell egy csomó frissen vásárolt fűszer. Akkor az igazi. 

Mert egy elvált férfinak nincsen túl sok mindene. Szétroncsolódott önbecsülés, veszteségélmény, gyász, üresség, harag, és hogy mint család már nem vagy (vagytok?) definiálható. Ezek maradtak, vagy még ezek is elvesztek, elinflálódtak valahol. Ami most vagy, az már csak valami szégyenteljes, nincsenek is rá jó kategóriák.

Definiálatlan száműzött vagy. Néha egyedül, néha hármasban. De az a legtöbb helyen csak semmi.

Család? Áh, dehogy, az értelmezhetetlen.

Ezt nem is lehet beárazni. De a kakukkfüvet… Azt igen.

Budai Krisztián